Járóbeteg-szakellátás

Tartalomjegyzék

Tisztelt Betegünk!

Mostantól néhány kattintással lefoglalhatja szakorvosi vizsgálatát az EgészségAblak mobilalkalmazás segítségével – gyorsan, kényelmesen, sorban állás nélkül. Az applikáció országosan minden szakrendelőben használható, így a Móra-Vitál járóbeteg-szakellátására is elérhető az időpontfoglalás.

Az EgészségAblak alkalmazás lehetővé teszi:
– beutalóval és beutaló nélkül igénybe vehető vizsgálatok időpontfoglalását,
– a legközelebbi és leggyorsabban elérhető időpontok keresését,
– a már lefoglalt időpontok megtekintését, módosítását vagy lemondását,
– valamint az egészségügyi dokumentumok, receptek, beutalók és a TAJ-státusz (TB-lámpa) elérését.

Az alkalmazás ingyenesen letölthető:

App Store
Google Play

A használathoz elektronikus azonosítás (pl. Ügyfélkapu+) szükséges.
Időpontfoglalásra lehetőség van továbbá az 1812-es Egészségvonalon, valamint az EESZT Lakossági Portálon keresztül is.

Fontos tudnivalók:

Minden szakrendelésre előzetes időpont-egyeztetés szükséges, melyet megtehet
az EgészségAblak mobilalkalmazás segítségével
telefonon a (+36) 62/280-123 vagy (+36) 30/757-4327 számon, illetve
személyesen a Gyógyászati Recepción (Mórahalom, Szent László park 3.) hétköznap 8:00–18:00 között.

A Belgyógyászat, Bőrgyógyászat, Fül-orr-gégészet, Laboratórium, Ortopédia, Szemészet és Ultrahang-diagnosztika szakrendelésekre kizárólag a NEAK által meghatározott területi ellátási kötelezettségbe tartozó településekről fogadunk betegeket.

A Reumatológia és Tüdőgyógyászat szakrendeléseinkre területen kívüli pácienseket is fogadunk.

További információ a szakrendelésekről és rendelési időkről a szakrendelés nevére kattintva érhető el vagy keresse fel munkatársainkat a recepción, ahol készséggel segítenek.

Új szakrendelés a Móra-Vitálnál:

Mozgásszervi rehabilitációs szakorvosi konzultáció

Tartós fájdalom, ízületi panaszok vagy beszűkült mozgás? Ne várja meg, míg a tünetek súlyosbodnak — szakszerű segítséggel megelőzheti a komolyabb problémákat!

A Móra-Vitál Járóbeteg-szakellátó és Fürdőgyógyászati Központ szolgáltatásai mostantól Mozgásszervi Rehabilitáció szakrendeléssel bővültek.
Tapasztalt szakorvosunk, Dr. Janka Csaba mozgásszervi rehabilitációs szakorvos várja mindazokat, akik mozgásszervi panaszaikra személyre szabott megoldást keresnek.

Mit kínál a mozgásszervi szakorvosi konzultáció?

A vizsgálat során részletes kikérdezés, fizikális vizsgálat történik, szükség esetén pedig képalkotó (röntgen, MR, ultrahang) vagy laborvizsgálatokra is javaslatot teszünk.
Célunk: pontos diagnózis felállítása, és egy olyan kezelési terv kidolgozása, amely segít csökkenteni a fájdalmat, javítani a mozgást, és hosszú távon támogatja a páciens életminőségét.

Miben tud segíteni a mozgásszervi rehabilitáció?

A szakrendelés során felméri:
– sérülésekből, betegségekből adódó mozgásszervi rendellenességeket,
– ezek következményeként kialakult funkcionális károsodásokat.
Szükség esetén gyógyászati segédeszközöket is javasol, melyek alkalmazása mindig a páciens állapotához, életkorához és betegségéhez igazodik.

Kinek ajánlott a konzultáció?

  • Krónikus derék-, térd-, nyak- vagy vállfájdalom esetén
  • Ízületi gyulladás, duzzanat vagy merevség fennállásakor
  • Gerincproblémák, isiász, porckopás gyanújakor
  • Sportsérülések utáni szakszerű felépülés támogatására
  • Mozgásszervi eredetű izomfájdalmak vagy fejfájások hátterének tisztázásához
  • Végtag-amputáltak részére

Rehabilitációs ellátásukhoz szükséges team (gyógytornász, fizioterápia, ortopédtechnika, szakorvos, alapbetegségek kivizsgálása, kezelése, stb) a Móra-vitál szakrendelésein, gyógyászatán rendelkezésre áll.

Személyre szabott terápiás lehetőségek:

  • gyógyszeres kezelések
  • injekciós terápiák
  • fizioterápia
  • gyógytorna

TB finanszírozott szakrendeléseink

Beutaló köteles szakrendelések

Dr. Börcsök Éva
általános
Minden héten
Péntek
8:00 – 14:00
Dr. Kiss Irén
gastroenterológia
Minden héten
Szerda
8:00 – 12:00
Dr. Borbás János
kardiológia
Minden héten
Szombat
8:00 – 12:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

Dr. Treer Mária
általános
Minden héten
Hétfő
12:00 – 16:00

Területi ellátási kötelezettség: nincs

Dr. Sztriha László
neurológia
Minden hónap első
Hétfő
16:30 – 20:30

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

Laborvizsgálatok
Minden héten
Hétfő - Péntek
7:00 – 15:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Üllés, Zákányszék

Dr. Avramov Katalin
általános
Minden héten
Csütörtök
13:00 – 17:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

Dr. Janka Csaba
rehabilitációs szakorvos
Minden héten
Péntek
8:00 – 12:00
Dr. Szalay Márton Péter
általános
Minden héten
Csütörtök
12:00 – 16:00
Dr. Monoczki László
általános
Minden héten
Csütörtök
15:00 – 19:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

Dr. Kasznár-Tóth Ildikó
felnőtt
Minden héten
Hétfő
13:00 – 17:00
Dr. Juhász Zsuzsanna
gyermek
Minden héten
Kedd
08:30 – 12:30

Területi ellátási kötelezettség felnőtt: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Üllés, Zákányszék
Területi ellátási kötelezettség gyermek: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Üllés, Zákányszék

Dr. Jeszenszky Valéria
általános
Minden héten
Hétfő
8:00 – 16:00
Minden héten
Péntek
8:00 – 16:00
Dr. Varga Judit
általános
Minden héten
Kedd
9:30 – 13:00
Minden héten
Csütörtök
13:00 – 17:00
Dr. Nagypál Erika
általános
Minden héten
Szerda
11:00-15:00
Minden héten
Csütörtök
8:00 – 12:30
Dr. Juhász Katalin
általános
Minden héten
Kedd
9:00 – 13:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

Röntgen vizsgálat
Minden héten
Hétfő - Szerda
8:00 – 12:00
Minden héten
Csütörtök - Péntek
08:00 – 16:00
Dr. Fekete Márta
kiértékelő orvos
Minden héten
Szerda
12:00-16:00

Leletkiadás időpontjáról a felvételt követően az asszisztensnő ad tájékoztatást.
Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

Dr. Treer Mária
általános
Minden héten
Hétfő
8:00 – 12:00
Minden héten
Kedd
8:00 – 14:00
Dr. Veidner Tibor
általános
Minden héten
Kedd
14:00 – 16:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

Dr. Treer Mária
általános
Minden héten
Hétfő, Kedd
12:00 – 16:00
Dr. Mihalik Mária
általános
Minden héten
Hétfő
16:00 – 20:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

Dr. Janka Csaba
általános
Minden héten
Péntek
8:00 – 12:00

Nem beutaló köteles szakrendelések

Dr. Frecska Irén
általános
Minden héten
Szerda
7:00 – 11:00
Dr. Kovács Krisztina
általános
Minden héten
Péntek
08:00 – 12:00
Dr. Dósa Piroska
általános
Minden héten
Kedd
09:00 – 12:30

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Üllés, Zákányszék

Dr. Hartai Tamás
általános, hallásvizsgálat
Páratlan héten
Csütörtök
9:00 – 13:00
Dr. Szakács László
általános
Minden héten
Hétfő
16:00 - 18:00
Dr. Bender Edit
általános
Minden héten
Szerda
12:30 – 16:30

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Üllés, Ruzsa, Zákányszék, Öttömös, Pusztamérges

Dr. Szikora György
terhestanácsadás
Minden héten
Szerda
8:00 - 10:30
Dr. Szikora György
általános nőgyógyászat
Minden héten
Hétfő
8:00 - 12:00
Minden héten
Szerda
10:30 - 14:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Üllés, Zákányszék

Dr. Kasznár-Tóth Ildikó
felnőtt
Minden héten
Hétfő
13:00 – 17:00
Dr. Juhász Zsuzsanna
gyermek
Minden héten
Kedd
8:30 – 12:30
Dr. Pécsek Mária
általános
Minden héten
Csütörtök
10:00 – 12:00
Dr. Pécsy Balázs
általános
Minden héten
Szerda
14:00 – 15:30
Dr. Pieler József
általános, érsebészet
Minden héten
Kedd
10:00 – 16:00
Dr. Budai Krisztina
általános
Minden héten
Kedd
16:00-20:00
Dr. Erdős Márton
általános
Minden héten
Hétfő
16:00-19:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Üllés, Zákányszék, Öttömös, Ruzsa, Pusztamérges

Dr. Fülöp Zsuzsanna
általános
Minden héten
Hétfő
16:00 – 18:00
Dr. Gyetvai Tamás
általános
Minden héten
Szerda
17:30 – 19:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Üllés, Zákányszék

Dr. Pintér Olivér
általános
Minden héten
Hétfő, Kedd
9:00 – 13:00

Területi ellátási kötelezettség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék

Csontsűrűség vizsgálat
Minden héten
Kedd
08:00 – 10:00
Ultrahang diagnosztika
Bőrgyógyászat
Labor diagnosztika

Időpontokról és árakról tájékoztatás személyesen, vagy telefonon a Gyógyászati Recepción (62/280-123). 

Területi ellátási kötelezettség: nincs

Önköltséges laborvizsgálatok árai megtekintéséhez kattintson ide (külsős laborban történik a vizsgálat).

További laborvizsgálatok megtekintéséhez kattintson ide.

Amennyiben bármilyen kérdése felmerül labor vizsgálatainkkal kapcsolatban keresse laborunkat a 62/280-123-as telefonszámon.

Galéria

Karácsonyi nyitvatartásunk

December 24
Zárva
December 25
Zárva
December 26
Zárva