Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete szerint, habár az emberek személyiségének alakulása egész életen át tartó, folytonos folyamat, mégis nyolc, egymástól jól elkülöníthető és jellegzetességekkel tarkított szakaszra osztható fel. Ez a nyolc életszakasz a lélektani feladataival előre meghatározott lépcsőknek tekinthetők az emberek életében, és minden korszak egy krízist vagy kihívást is jelent egyben. Az egészséges lelki fejlődés kulcsa az életszakaszban adott krízisnek a sikeres megoldása, ugyanis a krízis a fejlődés velejárója, azaz egy lehetőség a magasabb lélektani szintre történő továbblépésre. Azt jelzi, hogy a személyiség már nem tud hatékonyan működni tovább, mint a korábbiakban, hanem bizonyos működési keretek, munkamódok újra fogalmazására, bizonyos kérdések megválaszolására van szükség önmagunk számára. A sikertelen megoldás, vagy a megoldás keresésének halogatása viszont különböző pszichés problémákat, pl. szorongásos zavarokat idézhet elő, ezért érdemes lehet azonosítani időről-időre azt az életszakaszt, amelynek jellegzetességei aktuálisan illenek ránk, és tudatosítani az ezek alapján ránk váló életfeladatot, felkészülve a fejlődési krízis átélésére.
A nyolc szakasz és lehetséges kimeneteleik:
A fentiekből következik, hogy a ciklusok kritikus időszakokat is magában foglalnak, amely során erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy az adott szinten megjelenő képességeket megfelelően kiterjesszük és birtokba vegyük fokozatosan, az évek során. Új fejlődési szakaszba „lépünk”, amikor a testi-fizikai érés, a mentális műveletek és a társkapcsolati jellemzők együttesen jellegzetesen új mintázatot mutatnak.
1. szakasz: csecsemőkor (0-1 év)
Krízise a bizalom kialakulása és a bizalmatlanság megélése. Kedvező kimenetel esetén a csecsemőben megerősödik a szülői közelség és szeretet hatására a bizalom és az optimizmus. A csecsemőkor során a gyermek megtanulja, hogyan lehet kapni és elvenni (mindemellett a csecsemő is tanítja az édesanyát adni!). Ha egymásra hangolódik az anya és gyermeke, akkor kialakul a bizalmi kötődés és ezáltal a bizalom megélése, ha nem, akkor bizalmatlanság alakul ki.
2. szakasz: kisgyermekkor (1-3 év)
Krízise az autonómia és a szégyen, valamint kétely mentén szerveződik. Az életfeladat kedvező megoldása esetén kialakul az önkontroll és a megfelelés érzése a gyermekben, azonban kedvezőtlen kimenetel során megfigyelhető a gyermek viselkedésében, hogy túlzottan foglalkozik önmagával, illetve hajlamos a kényszeres viselkedésmódokra. A korai gyermekkor során lehetővé válik az izomműködés akaratlagos irányítása, itt tudja átélni a gyermek, hogy az anyától független, autonóm lény.
3. korszak: játszókor (3-6 év)
Krízise a kezdeményezés vagy bűntudat érzése körül forog. Kedvező kimenetel esetén önálló cselekvés tervezésére és megvalósítására kompetens gyermeki viselkedés alakul ki. Kedvezőtlen kimenetel – ami az előbbi viselkedéseket nem engedi meg a gyermek számára – a bűntudat és pszichoszomatikus betegségek megjelenésének esélyét növeli. Az óvodáskorban – Freud szerint – az lehet a konfliktus és bűntudat feloldása, ha a gyerek az azonos nemű szülővel azonosul.
4. korszak: kisiskoláskor (6 év-pubertás)
Krízise a teljesítmény vagy kisebbrendűség érzése köré rendeződik. Kedvező kimenetel esetén intellektuális, fizikai és szociális kompetencia érzése jelenik meg a gyermek érzelmi világában, míg kedvezőtlen kimenetel során a kisebbrendűség érzés és negatív önértékelés tendenciái erősödnek meg. Az iskoláskor a teljesítményképesség időszaka: az egészséges gyermek élvezi, hogy aktív, produktív és alkot, de ha ezt nem tudja átélni, kisebbrendűségi érzés alakul ki benne.
5. korszak: serdülőkor
Legfőbb krízise az identitás kialakulása vagy szerepkonfúzió megélése. Kedvező kimenetel esetén egységes, önálló énképet alakít ki a fiatal. Kedvezőtlen kimenetel esetén azonban identitásdiffúzió, akár kriminalitásba átfordulás jelenhet meg. A serdülőkor – Erikson szerint – a legfontosabb, egyben legkritikusabb életszakasz. Az identitáskrízis sokszor elnyúlik, fiatal felnőttkorban fejeződik be. Ebben az időszakban birkózik meg a serdülő a nemi éréssel, a felnőttszerep bizonytalanságaival és itt integrálja mindazt, amit az előző időszakokból hozott magával.
6. korszak: fiatal felnőttkor.
Jellemző krízise a bensőségesség elérése, vagy az elszigetelődés. Kedvező kimenetel esetén szoros, tartós, intim kapcsolat kialakítására, és pályaelköteleződésre kerül sor, amíg kedvezőtlen kimenetel esetén szociális elszigetelődés következik be sok esetben, és gyakori érzéssé válik a magány. A fiatal felnőttkor az érett párválasztás időszaka, ekkor már meghaladjuk az „énes” korszakunkat.
7. korszak: felnőttkor.
Krízise az alkotóképesség vagy stagnálás átélése. Kedvező kimenetel során megjelenik a fokozott törődés a családdal, társadalommal és a jövővel. Kedvezőtlen kimenetel esetén az addigi teljesítménnyel való elégedetlenség érzése jelenik meg, ami akár életpálya-módosítást tesz szükségessé. A felnőttkorban az érett embert foglalkoztatja az utódok megteremtése, a róluk való gondoskodás, annak átélése, hogy szükség van rá. Akinek nincs meg ez a lehetősége, fokozatosan beszűkül, elsivárosodik.
8. korszak: érett idős felnőttkor.
Ennek a korszaknak a krízise integritás vagy kétségbeesés köré szerveződik. Kedvező kimenetel esetén az élettel való megelégedés érzése jelenik meg, valamint a halál gondolatával való tudatosulás. Kedvezőtlen kimenetel esetén következik be a kétségbeesés, fokozott halálfélelem, elégedetlenség.
Erikson szerint tehát a személyiség fejlődése egy olyan életutat jelent, ahol „próbatételek” várnak az egyénre (hasonlóan, mint a mesék hőseire). A fejlődést nem a nehézségek elkerülése jelenti, hanem éppen az segíti, ha erőfeszítéseket teszünk azok megoldására, amely folyamatok pedig új készségek, képességek kialakításával járnak együtt. A krízis ezek alapján a fejlődésben fellépő nehézséggel teli időszak, valójában egyfajta „normatív krízis”, amellyel való találkozás a fejlődés elkerülhetetlen feltétele. A krízisek kimenetele, megoldása lehet pozitív vagy negatív, amely megoldatlansága esetén a későbbi életre is kihat. Ez a fejlődés- vagy kríziselmélet segít megérteni, hogy miért lehet egyenetlen a gyermeki fejlődés, miért láthatunk megtorpanásokat az emberek személyiség fejlődésében. (Például a krízissel teli időszakban a gyermekek – és felnőttek – teljesítménye visszaeshet.) Fontos, hogy támogató, türelmes környezetben a normatív krízisek általában rendeződnek és a személyiség gazdagodik, bővül új, tanult és elsajátított készségekkel az érés során.
Forrás: Erikson, E. (1957): Az emberi fejlődés nyolc szakasza.